Klímafertőtlenítés

A klímák levegővel érintkező belső alkatrészei folyamatosan nedvesek a hűtési szezon alatt. A beltéri egységen átkeringetett levegő, többek között, gomba spórákat és különmböző baktériumokat is tartalmaz, melyek a nedves alkatrészeken könnyen megtapadnak, elszaporodhatnak, ezáltal fertózhetik a lakás levegőjét, folyamatosan terhelve az ott élők immunrendszerét. Nagyon fontos, hogy a rendszeres klímafertőtlenítéssel megelőzzük a gombák és baktériumok elszaporodását, a nyári hónapok alatt egyfolytában nyirkos környezetben.

Így fertőtlenítem a klímákat

A légkondi kompakt szűrőinek eltávolítása után a hozzáférhetővé vált hőcserélőt egy nagy hatékonyságú klímatisztítószerrel fújom be, majd a vegyszer behatási ideje után, bő vízpermettel leöblítem azt. Az átöblített lamellákat, magas fordulatszámon járó ventilátor mellett alaposan befújjuk klímafertőtlenítő szerrel. A ventilátor átszívja a fertőtlenítő aerosolt a lamellákon így nem csak a lamellákra, a kondenztálcába és a kondenzvíz elvezető rendszerbe jutbe a vegyszer, de a mókuskerékre és a belső légterelő felületre is jut belőlle.

A klímafertőtlenítés célja, hogy a légkondicionáló belsejében megtelepedett penészt és baktériumokat elpusztítsuk valamint az újra fertőződést késleltessük.
A klíma újrafertőződése, intenzív használat mellett elkerülhetetlen, hiszen idővel a használattól elkoszolódik, így a szennyezett felületek táptalajként szolgálnak a levegőben lebegő spóráknak. Szakszerű fertőtlenítéssel és rendszeres leszárítással, az újrafertőződés jelentős mértékben késleltethető.

Hogy működik a klímafertőtlenítő vegyszer?

Kimondottan klímák fertőtlenítésére kifejleszett, retard hatású, fertőtlenítő szert használok.
A retard hatású vegyszerek egy olyan filmréteget hagynak száradás után a felületen, mely jelentős ideig meggátolja a baktériumok és spórák megtelepedését. A sokak által ismert, hajtógázos flakonos kiszerelésű, többnyire alkoholos klímafertőtlenítő szerek után csak némi illatanyag marad, ugyanis ezekben a vegyszerekben elsősorban a nyom nélkül elpárolgó alkohol a fő hatóanyag.

Az ipari klímafertőtlenítő koncentrátum előnye, a bolti klímatisztító sprayvel szemben:

Fontosnak tartom megjegyezni, hogy kizárólag ÁNTSZ engedéllyel rendelkező klímafertőtlenítő vegyszert használok, mely nem marja meg a légkondicionáló belső alkatrészeit, mint az olcsó, hajtógázos kiszerelésű klímatisztító sprayk.

Nem minden vegyszer rendelkezik biocid engedéllyel.

Így néz ki egy megmart hőcserélő, melyet egy klímatisztításra alkalmatlan, agresszív vegyszerrel fújtak le:

Marás nyomok a klíma belsejében

Jól látható a képen, hogy a hőcserélő alumínium lamelláiról, egy ismeretlen vegyszer lemarta a kékes színű védő bevonatot.